Jó rég írtam ide, de újra eljött az alkalom! :)
Az elmúlt két hétben megint megjártam a poklot és a mennyországot.
Nyugalom, csak a mennyországról szeretnék írni!
Igazából lassan oda jutok hogy meg se tudom fogalmazni mindazt, amit érzek, de azért megpróbálom. Biztosan csapongani fogok, előre is elnézést érte.
Úgy érzem a tegnapi nappal lezárólag valamit visszakaptam!
Visszakaptam a hitemet abban, hogy NŐ vagyok, visszakaptam a hitemet abban hogy minden úgy van jól, ahogy van, és minden, de minden értünk van, a mi fejlődésünkért. Még a rossz is! Még a legrosszabb is! Visszakaptam a hitemet abban, hogy ki kell állnom magamért, ha igazam van, és nem szabad lenyelni a békát, bármekkora harcot is jelent az! És visszakaptam a sport örömét is!
Kezdem az elején! Hétfőn, a legfrissebb tumor marker eredményem kevesebb mint az egynegyede lett, az induló értéknek. 300 felett kezdtem, a kemók után 220 volt februárban, és most, a negyedik gyógyszeres kezelés után 65! HATVANÖT!!!!
Emlékszem, egyszer ültem az onkológián, és szóba elegyedtem egy fiatal nővel, elmesélte hogy 4 éve odajár, nagyjából az a baja, mint nekem, és 95 volt a tumor markere. Elmesélte hogy jól van, nem dolgozik, és azt mondták hogy ezzel az eredménnyel még 10 évig is eléldegélhet. Azért emlékszem rá, mert rohadtul felcseszett (már bocs)! Egyre csak az járt a fejemben, hogy Én nem akarok 4 évig az onkológiára járni, én nem akarok rokkantnyugdíjas lenni!
Ott volt velem Laci barátom, aki kerekesszékesként állta mellettem a sarat, és lelkiismeretesen hordott kezelésekre, úgy hogy neki még Szegedről el kellett jönni értem Miindszentre, és onnan indultunk Kecskemétre.
Szóval ott ültünk, beszélgettünk, majd elment a nő; de én akor már majdnem bőgtem. Laci odajött, én elbőgtem magam (ofkorsz), és tudta mi a bajom! És elkezdte mondani, soha többet nem beszélgetünk senkivel! Leülünk mi ketten, külön valahol, és mi dumálunk! Az a nő, az a nő, te, te vagy, és te nem fogsz idejárni 4 évig, és te vissza fogsz mennni dolgozni!
És most az én értékem HATVANÖT!!!!
Így lesz Laci! Tudom!
Bőgés a doktornőnél pipa! Azért a normál értéktől még messze vagyunk, ez 0-3 között van, de megcsinálom! Érzem! Tudom!
Amúgy, azt ugye el tudjátok képzelni, amikor a rokkant és a rákos megjelenik valahol együtt? Többször röhögtük magunkat könnyesre!
Köszönöm Neked Laci, tényleg! Óriási példakép vagy!!!
De vissza a tényekhez.
Az alkaikus foszfatáz szintem, ami a csontáttétek értékét mutatja a vérben, rég a normál értéken belül van. Fájdalom nélkül élek, amit a hétvégén 7 km tempós sétával meg is ünnepeltem! Én, aki közel fél éve bottal alig bírtam menni!
Tegnap mammográfián voltam. Na, bőgök...
Bal oldali komplett remissio!!!! Értitek komplett remissio!!! Minden eltűnt, MINDEN! Jobb oldalon a 6 cm-es daganatom, 13 mm, a multiplex nyirokáttétből egy maradt. Egy!
Nem tudom felfogni! Komolyan! A nulláról hoztak vissza!
Kaptam egy évet a fiammal, és remélem kaptam egy egész életet a fiammal!
A főorvosnő meghatódva adta át a leletet, és azt mondta hogy mindannyian büszkék rám, az összes kezelőorvosom!
Bőgés...
Nagyon örülnek a sikeremnek, és nekik ez egy óriási visszaigazolása a munkájuknak, hogy van értelme!
Kihangsúlyozta, hogy ehhez ÉN is kellettem, kellett a hozzáállásom, az akaratom, nélkülem nem menne így a dolog. Elbőgtem magam, majd a nyakába borultam.
Aztán még hazáig bőgtem! :D
Tudom, hogy még mindig nincs vége, hogy még harcolnom kell tovább, és még ki tudja mi vár rám, de teljes életet élek, és tudom hogy meggyógyulok! Nem tudom elképzelni, hogy ne lássam a fiamat felnőni, hogy ne menjek vissza dolgozni, hogy ne járjam be a világot, hogy ne fussak többet, hogy ne legyek újra szerelmes! Nem, nem tudom elképzelni!
Nekem óriási lökést ad, ha másoknak segíthetek, ha máshogy nem, a példámmal, vagy pár jó szóval. Ez egy óriási trauma, amit ki így, ki úgy dolgoz fel. El kell fogadni, hogy néha rosszabb, néha sok dolog jön össze egyszerre, de aztán könnyebb, aztán jobb egy kicsit. Egy óriási hullámvasút ez az egész, de meg kell vele barátkozni!
Ha hiszitek, ha nem, Én több jót kaptam ettől a betegségtől, mint rosszat! Rengeteg új barátom, ismerősöm lett, akik nem lennének, ha nem lenne a betegség. Sorstársak, nővérek, orvosok, akik tudják mit jelentenek ezek az eredmények, tudják mi van mögötte, tudják hogy minden reggel ajándék!
Vannak olyanok is persze, akiket elveszítettem menet közben, ketten is. Sajnos ez is benne van a pakliban, de Ők is olyan sokat adtak Nekem, és őrzöm az emléküket, amíg élek!
Rengeteg segítőszándékú emberrel találkoztam, meg vészmadárral is, természetesen. Nekem soha senki nem jósolt, soha senki nem prognosztizált előre, kivéve egy orvost! Vele egy gyógygombás előadáson beszéltem, megmutattam neki a leleteimet, majd mosolyogva elmondta, hogy én nem fogok meggyógyulni. Hogy még eléldegelhetek pár évig, de nem fogok meggyógyulni. Bízzak az orvostudomány fejlődésében, és addig próbáljak kitartani, amíg nem találnak valamit az én bajomra. Tudjátok mit?! Nem tudom ezt elfogadni, nem tudok hinni ennek az orvosnak, mert én meg fogok gyógyulni! Mert egymillió tervem van!
Persze az eset után összeomlottam, és ha nincsenek ott unokatesómék, akkor lehet hogy el is hiszem, amit ez az orvos mond. De mire hazaértünk lenyugodtam, és úgy döntöttem figyelmen kívül hagyom azt, ami ott történt, és igenis megmutatom, hogy meg fogok gyógyulni!
Soha, senkit nem kérdeztem meg az esélyeimről se előtte, se azóta! Letojom az esélyeimet!
És ne mondja senki, hogy nekem könnyű, mert rohadtul nem az! Engem a férjem elhagyott (jobban mondva elüldözött) otthonról a második kemó után, ami után mamánál laktam 3 hónapig a kicsivel. 100 km-t utaztam minden kezelésre. A kollégáim hoztak-vittek, vagy Laci.
Közben felújítottam egy házat, beköltöztünk. Elveszítettem mamát, pereskedünk a kicsi apjával. Szóval rohadtul nem könnyű!
De nem vagyok hajlanó erre koncentrálni! Nem vagyok hajlandó belesüllyedni a szarba, és kifogást gyártani!
Csak a megoldások érdekelnek!
Próbálok pozitív maradni, amennyire csak tudok. Nem vagyok robot, nekem is vannak kiborulásaim! Ne gondoljátok hogy nincsenek! De én ebben is a megoldásra törekedtem, és segítséget kértem! Istenem, milyen jól tettem! Nem szégyen az, ha pszichológushoz jársz, nem szégyen az, ha gyenge vagy! El nem tudom mondani nekem, mennyit segített, és segít, feldolgozni a válást, feldolgozni hogy egyedülálló szülő vagyok, vagy a fenyegetettséget!
Hiszem hogy lelki oka is van a betegségemnek, amit segít feltárni!
Hálás vagyok Neki is!
HÁLA!!!
Ezt érzem most! Hálás vagyok mindenért! Minden rosszért, és minden jóért!
Tudom, hogy még nem gyógyultam meg teljesen, de szeretném megmutatni hogy honnan indultam, és hol tartok most!
Remélem látjátok, hogy mind a két képen mosolygok!
Csak az egyik egy kicsit fáradtabb mosoly... :)
Ez csak külsőség! Belölről ugyanaz az ember vagyok, csak egy kicsit más. :)
