Hogyan csinálom...

2017 elhozta a legnagyobb, legjobban várt kincset az életemben, megszületett Marcika, és olyan érzéseket váltott ki belőlem, amik azt se tudtam hogy léteznek. Megérte ennyi ideig várni rá, megérte a sok herce-hurca, még akkor is ha valószínűleg ennek a herce-hurcának köszönhetően beteg lettem év végére. Terhességi mellrák, csont- és máj áttéttel. Nem látom értelmét titkolózni! Már csak azért sem, mert amióta beteg vagyok, a nagy titkolózásnak köszönhetően, otthon már ötször eltemettek. Pedig élek, és virulok! Sőt, egyre jobban érzem magam! :) A valóságnál sokkal rosszabb dolgokat találnak ki az emberek, ha csak félinformációkat tudnak.

Átgondolva a dolgot arra jutottam, hogy ha írok róla, talán másoknak tudok vele segíteni.

Talán erőt tudok adni egy sorstársnak, talán ráébresztek embereket arra hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, vagy esetleg arra hogy milyen apró probléma, az a probléma, de már annak is örülök, ha esetleg Ti, akik egészségesek vagytok, egy kicsit máshogy tekintetek az életetekre!

És amúgy is, így is, úgy is bekúszik a mindennapjaimba, nem tudom megkerülni. 

Ettől függetlenül nem élek betegségtudattal, ugyanúgy élem a mindennapjaimat, mint eddig. Vagyis próbálom a lehetőségeimhez képest.

Nem fogok hazudni, és nem játszom a hőst, ezért leírom azt is hogy a diagnózis utáni első időszak kemény volt. Az első két nap szinte sokkos állapotban telt, nem aludtam, nem ettem, és halálfélelmem volt. Aztán még egy-két hétig minden reggel úgy ébredtem, hogy mellbe vágott a tudat, beteg vagyok. 

Az első időszakban a csontáttétek miatt sokat feküdtem is, ami szintén lehúzott. 

Féltem attól, ami rám vár, féltem attól hogy nincs sok időm, hogy nem érem meg a kisfiam első születésnapját sem. Aztán jött a családom, és kirángattak ebből. Rájöttem arra, hogy a siránkozással, a begubózással nem oldok meg semmit, csak rosszabb lesz. Felvettük a harcot, és megyünk előre!

Az is sokat segített, amikor sajnálkozó, siránkozó ismerősök hívogattak, mert feldühített, és felébresztette bennem a harcost! ENGEM NEM KELL SAJNÁLNI! 

Az első lépés a gyógyuláshoz az, hogy elfogadd azt ami Veled történt! Nem keresem az okokat, a miérteket! Ha előre tudtam volna, hogy a terhesség belobbantja a folyamatot, akkor is megszültem volna Marcit! Ezerszer is! És amúgy is, ha nem a terhesség, akkor lehet hogy egy év múlva valami más idézi elő. Akár 5-6 éve is lappanghatott már, és az elmúlt 5-6, sőt 10 évem, nem éppen a stresszmentes életről szólt.  

Inkább hálás vagyok azért, hogy most derült ki! Nem fél év múlva, amikor már semmi esélyem sem lenne a gyógyulásra! Valaki vigyázott rám odafent! :) 

Hiszem hogy mindennek oka van!!! Még akkor is ha most nem értjük! Valamit meg kell tanulnom!

Nem hasonlítgatom magam másokhoz, nem érdekelnek a rémtörténetek, pedig elég sokat hall az ember az onkológián ücsörögve!

De ilyenkor tudatosítom magamban hogy minden eset más, nem tudom hogy milyen típusú daganatról van szó, és amúgy is, minden ember, minden szervezet máshogy reagál. 

Nem szabad másokhoz hasonlítgatni magadat!

A diagnózis után 3 héttel megkaptam az első kemót, a legerősebbet. Szerencsére, jól viselem! A héten kapom a harmadikat. Két hónapja alig bírtam menni, ma már bot nélkül megyek, nincsenek már olyan erős fájdalmaim, mint eddig! Hatott a csonterősítő amit kaptam, és remélem a kemó is! Sokkal jobb a közérzetem, és sokkal energikusabb vagyok. Ha a kemó utáni pár napot nem számítjuk. 

Hiszek abban hogy meggyógyulok! Hogy kemény, és hosszú menet lesz, de meggyógyulok! 

Mindent, mindent megteszek, megteszünk érte! A családom is!

Nem hagytam el maga, amit csak tudok megcsinálok itthon. Főzök, bepakolom a mosógépet (a kiszedés még nem megy, úgyhogy ez is nagy szó), mosogatok, bevásárolok (anyával), Marcit már át tudom pelenkázni néha, és egyre többet tudok vele játszani! Anya ideköltözött hozzánk, és rengeteget segít. Marcit ő látja el, és persze főz, mos, takarít, mindent megcsinál amit kell. Nélküle nem tudom mi lenne! 

Ja! És lediplomáztam a múlt héten! Még bottal tudtam csak menni, de elmentem, és sikerült! 

Mindent betartok, amit mondanak, a diétát, a gyógyszereket, nem emelek, vigyázok magamra. És mindent megpróbálok, amiben hiszek, zöldség- és gyümölcskoncentrátumokat fogyasztok (Flavon), teákat iszom, céklalevet (már a szagától rosszul vagyok, de iszom), búzafűlevet, igyekszem minden nap meditálni, és egy füzetbe pozitív gondolatokat írok. Mikor mit, egészséges vagyok, gyógyulok a kemótól..., ilyeneket. 

Kutakodunk, információt gyűjtünk, mert sajnos a kirendelt orvosok nem tájékoztatnak megfelelően.

Magyar egészségügy én így szeretlek! Mindenki túlhajszolt, fáradt, és alulfizetett.

Ennek megfelelően néha türelmetlenek, és gorombák! A szakértelmet nem kérdőjelezem meg, persze itt is vannak kivételek! Például az a reumatológus aki két hónapig kezelt ülőideggyulladással, miközben azt mondta hogy semmi értelme elküldenie Ct-re, MRI-re, mert bármi derül is ki, úgysem tud adni semmit sem, mert szoptatok. Végül fizetős MRI-re mentem el, mert szerintem nem mindegy mi derül ki! Úgy felhívnám, és elmondanám neki hogy a harmadik kemómra készülök! 

  Az onkológiás nővérek angyalok! Egytől egyig! Legalábbis itt, Kecskeméten. 

Van egy kollégám, aki túlélte már mindezt, amin most átmegyek, és nagyon sok hasznos tanácsot ad! 

Genetikai vizsgálat, port beültetés..., ezt mind magamnak intéztem! És mi van azzal akinek nem ad tanácsot senki sem? Az nem kap célzott kezelést, és szétcseszik az összes vénáját. 

Végül találtam jó orvost is, akiben megbízom!

A hajam az első kezelés után kihullott, ami a nőiességemet, és a hiúságomat egy kicsit megtépázta, de vettem csini sapkát, parókát, kendőt, és szinte ünnepnapot csinálok abból, amikor a kórházba kell mennem! Smink, fülbevaló, csini ruhák...! Alig várom hogy újra felvehessem a magassarkú csizmámat! :)

A port beültetést is megünnepeltem 4 új blúzzal! :D 

Megbékéltem a súlyommal, a terhesség alatt rámrakódott pluszkilókkal, magammal! Mi ez ahhoz képest, hogy csak bottal tud menni valaki? Belegondoltatok már?

Igyekszem a szép dolgokra figyelni, ami egy 9 hónapos kis csodabogyó mellett semmiség! Mellette nem lehet szomorkodni! Minden nap van valami új produkció, valami cukiság, amivel megmelengeti a szívemet! 

Sokat olvasok, Marcizok, és hímezgetek.

És alig várom hogy újra fussak! Na jó! Megelégszem a sétával is! :) Egyelőre!!!!

Szóval így csinálom!

Az én kis gyógyítóm! :)