Összes oldalmegjelenítés

2018. október 3., szerda

Pozitív gondolatok=pozitív események :)


Jó rég írtam ide, de újra eljött az alkalom! :)
Az elmúlt két hétben megint megjártam a poklot és a mennyországot.
Nyugalom, csak a mennyországról szeretnék írni!
Igazából lassan oda jutok hogy meg se tudom fogalmazni mindazt, amit érzek, de azért megpróbálom. Biztosan csapongani fogok, előre is elnézést érte. 
Úgy érzem a tegnapi nappal lezárólag valamit visszakaptam! 
Visszakaptam a hitemet abban, hogy NŐ vagyok, visszakaptam a hitemet abban hogy minden úgy van jól, ahogy van, és minden, de minden értünk van, a mi fejlődésünkért. Még a rossz is! Még a legrosszabb is! Visszakaptam a hitemet abban, hogy ki kell állnom magamért, ha igazam van, és nem szabad lenyelni a békát, bármekkora harcot is jelent az! És visszakaptam a sport örömét is!
Kezdem az elején! Hétfőn, a legfrissebb tumor marker eredményem kevesebb mint az egynegyede lett, az induló értéknek. 300 felett kezdtem, a kemók után 220 volt februárban, és most, a negyedik gyógyszeres kezelés után 65! HATVANÖT!!!!
Emlékszem, egyszer ültem az onkológián, és szóba elegyedtem egy fiatal nővel, elmesélte hogy 4 éve odajár, nagyjából az a baja, mint nekem, és 95 volt a tumor markere. Elmesélte hogy jól van, nem dolgozik, és azt mondták hogy ezzel az eredménnyel még 10 évig is eléldegélhet. Azért emlékszem rá, mert rohadtul felcseszett (már bocs)! Egyre csak az járt a fejemben, hogy Én nem akarok 4 évig az onkológiára járni, én nem akarok rokkantnyugdíjas lenni!
Ott volt velem Laci barátom, aki kerekesszékesként állta mellettem a sarat, és lelkiismeretesen hordott kezelésekre, úgy hogy neki még Szegedről el kellett jönni értem Miindszentre, és onnan indultunk Kecskemétre.
Szóval ott ültünk, beszélgettünk, majd elment a nő; de én akor már majdnem bőgtem. Laci odajött, én elbőgtem magam (ofkorsz), és tudta mi a bajom! És elkezdte mondani, soha többet nem beszélgetünk senkivel! Leülünk mi ketten, külön valahol, és  mi dumálunk! Az a nő, az a nő, te, te vagy, és te nem fogsz idejárni 4 évig, és te vissza fogsz mennni dolgozni! 
És most az én értékem HATVANÖT!!!!
Így lesz Laci! Tudom!
  Bőgés a doktornőnél pipa! Azért a normál értéktől még messze vagyunk, ez 0-3 között van, de megcsinálom! Érzem! Tudom! 
Amúgy, azt ugye el tudjátok képzelni, amikor a rokkant és a rákos megjelenik valahol együtt? Többször röhögtük magunkat könnyesre!
Köszönöm Neked Laci, tényleg! Óriási példakép vagy!!!
De vissza a tényekhez.
Az alkaikus foszfatáz szintem, ami a csontáttétek értékét mutatja a vérben, rég a normál értéken belül van. Fájdalom nélkül élek, amit a hétvégén 7 km tempós sétával meg is ünnepeltem! Én, aki közel fél éve bottal alig bírtam menni! 
Tegnap mammográfián voltam. Na, bőgök...
Bal oldali komplett remissio!!!! Értitek komplett remissio!!! Minden eltűnt, MINDEN! Jobb oldalon a 6 cm-es daganatom, 13 mm, a multiplex nyirokáttétből egy maradt. Egy! 
Nem tudom felfogni! Komolyan! A nulláról hoztak vissza! 
Kaptam egy évet a fiammal, és remélem kaptam egy egész életet a fiammal!
A főorvosnő meghatódva adta át a leletet, és azt mondta hogy mindannyian büszkék rám, az összes kezelőorvosom! 
Bőgés...
Nagyon örülnek a sikeremnek, és nekik ez egy óriási visszaigazolása a munkájuknak, hogy van értelme! 
Kihangsúlyozta, hogy ehhez ÉN is kellettem, kellett a hozzáállásom, az akaratom, nélkülem nem menne így a dolog. Elbőgtem magam, majd a nyakába borultam. 
Aztán még hazáig bőgtem! :D 
Tudom, hogy még mindig nincs vége, hogy még harcolnom kell tovább, és még ki tudja mi vár rám, de teljes életet élek, és tudom hogy meggyógyulok! Nem tudom elképzelni, hogy ne lássam a fiamat felnőni, hogy ne menjek vissza dolgozni, hogy ne járjam be a világot, hogy ne fussak többet, hogy ne legyek újra szerelmes! Nem, nem tudom elképzelni! 
Nekem óriási lökést ad, ha másoknak segíthetek, ha máshogy nem, a példámmal, vagy pár jó szóval. Ez egy óriási trauma, amit ki így, ki úgy dolgoz fel. El kell fogadni, hogy néha rosszabb, néha sok dolog jön össze egyszerre, de aztán könnyebb, aztán jobb egy kicsit. Egy óriási hullámvasút ez az egész, de meg kell vele barátkozni!
Ha hiszitek, ha nem, Én több jót kaptam ettől a betegségtől, mint rosszat! Rengeteg új barátom, ismerősöm lett, akik nem lennének, ha nem lenne a betegség. Sorstársak, nővérek, orvosok, akik tudják mit jelentenek ezek az eredmények, tudják mi van mögötte, tudják hogy minden reggel ajándék! 
Vannak olyanok is persze, akiket elveszítettem menet közben, ketten is. Sajnos ez is benne van a pakliban, de Ők is olyan sokat adtak Nekem, és őrzöm az emléküket, amíg élek!
Rengeteg segítőszándékú emberrel találkoztam, meg vészmadárral is, természetesen. Nekem soha senki nem jósolt, soha senki nem prognosztizált előre, kivéve egy orvost! Vele egy gyógygombás előadáson beszéltem, megmutattam neki a leleteimet, majd mosolyogva elmondta, hogy én nem fogok meggyógyulni. Hogy még eléldegelhetek pár évig, de nem fogok meggyógyulni. Bízzak az orvostudomány fejlődésében, és addig próbáljak kitartani, amíg nem találnak valamit az én bajomra. Tudjátok mit?! Nem tudom ezt elfogadni, nem tudok hinni ennek az orvosnak, mert én meg fogok gyógyulni! Mert egymillió tervem van! 
Persze az eset után összeomlottam, és ha nincsenek ott unokatesómék, akkor lehet hogy el is hiszem, amit ez az orvos mond. De mire hazaértünk lenyugodtam, és úgy döntöttem figyelmen kívül hagyom azt, ami ott történt, és igenis megmutatom, hogy meg fogok gyógyulni! 
Soha, senkit nem kérdeztem meg az esélyeimről se előtte, se azóta! Letojom az esélyeimet!
És ne mondja senki, hogy nekem könnyű, mert rohadtul nem az! Engem a férjem elhagyott (jobban mondva elüldözött) otthonról a második kemó után, ami után mamánál laktam 3 hónapig a kicsivel. 100 km-t utaztam minden kezelésre. A kollégáim hoztak-vittek, vagy Laci.
Közben felújítottam egy házat, beköltöztünk. Elveszítettem mamát, pereskedünk a kicsi apjával. Szóval rohadtul nem könnyű!
De nem vagyok hajlanó erre koncentrálni! Nem vagyok hajlandó belesüllyedni a szarba, és kifogást gyártani! 
Csak a megoldások érdekelnek! 
Próbálok pozitív maradni, amennyire csak tudok. Nem vagyok robot, nekem is vannak kiborulásaim! Ne gondoljátok hogy nincsenek! De én ebben is a megoldásra törekedtem, és segítséget kértem! Istenem, milyen jól tettem! Nem szégyen az, ha pszichológushoz jársz, nem szégyen az, ha gyenge vagy! El nem tudom mondani nekem, mennyit segített, és segít, feldolgozni a válást, feldolgozni hogy egyedülálló szülő vagyok, vagy a fenyegetettséget! 
Hiszem hogy lelki oka is van a betegségemnek, amit segít feltárni! 
Hálás vagyok Neki is! 
HÁLA!!! 
Ezt érzem most! Hálás vagyok mindenért! Minden rosszért, és minden jóért! 
Tudom, hogy még nem gyógyultam meg teljesen, de szeretném megmutatni hogy honnan indultam, és hol tartok most! 
Remélem látjátok, hogy mind a két képen mosolygok! 
Csak az egyik egy kicsit fáradtabb mosoly... :) 
Ez csak külsőség! Belölről ugyanaz az ember vagyok, csak egy kicsit más. :) 




2018. május 16., szerda

A diétám...


Ígértem egy posztot a diétámról, de nem csak erről szeretnék írni, hanem a mindennapjainkról is egy kicsit.
Tehát a diéta...Meséltem hogy voltam egy onkológus professzornál, aki javasolt pár dolgot, ami az étkezéssel kapcsolatos. Aztán ezt még tovább finomítottuk egy élelmiszeripari mérnök ismerősömmel.
Hiszek benne hogy a táplálkozással sok mindent tudunk befolyásolni, hiszek abban hogy az vagy amit megeszel. Előtte is odafigyeltem az étkezésemre, most csak egy "kicsit" változtattam még rajta. 
A rákos sejtek a savas közegben érzik a legjobban magukat, ez a közeg segítségükre van az immunrendszer blokkolásában, és a kezelésekkel szemben is ellenállóvá teszik őket. A savas erjedést pedig a cukor és a keményítő idézi elő, amivel elsősorban táplálkoznak. Azért elsősorban, mert aztán vannak olyan kis mocskok mint az enyém, amelyek még hormon érzékenyek is. Az enyém éppen ösztrogén érzékeny, azzal is táplálkozik. Tehát a cél az, hogy megvonjuk tőlük a cukrot, a keményítőt, esetemben az ösztrogént (amennyire csak lehet), kiéheztessük a kis dögöket,és lúgosítsunk.
Tehát a diétám magas fehérje, olaj/zsír, és rost tartalmú, és mivel az én daganat típusom ösztrogén érzékeny, így én nem eszek most állati eredetű tejtermékeket, mert azzal visszük be a szervezetünkbe a legtöbb ösztrogént, és persze a hússal. Mondhatjátok hogy az ember évszázadok óta eszik húst és iszik tejet. Igen, csak a nagyüzemi tej és hús egészen más tészta mint az, amit az elődeink fogyasztottak. 
Normális az hogy a tejet adó tehenek a mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően az év 300 napján adnak tejet? 
És biztosan ti is láttatok már dokumentumfilmet arról, hogy mivel is kezelnek egy csirkét a "csirkegyárban". Hormonokkal, hogy minél hamarabb eladható állapotban legyenek, és antibiotikumokkal, hogy ne pusztuljanak ebbe bele. 
Szóval egy ideje nem eszem húst, vagy csak nagyon ritkán, amikor házihoz jutok, és nem fogyasztok egyáltalán állati eredetű tejterméket. Ennyi a finomítás a korábbi életmódomhoz képest. 
És itt jön a képbe az, hogy milyen szerencsés vagyok, mert mamámnak van saját nevelésű csirkéje, és tojása, mert keresztanyáméknak van egy boltja, és elég sok mindent be tudnak nekem szerezni, és mert sok-sok jó barátom van, akik mindig gondolnak rám, és az ország másik végéről is küldenek vagy hoznak házi lekvárt, zöldséget, gyümölcsöt.
Tudom azt, hogy nem tudok teljesen kikerülni minden veszélyforrást, vegyszert, de a tőlem telhető maximumot megteszem.
A legfájóbb pont nem is a hús volt, hanem a kávé. A kávé nagyon savasít, tehát tiltólistán van. Az ismerősöm ajánlotta hogy próbáljam ki helyette a roiboos teát egy kis mandulatejjel, és bevált. Én se akarom elhinni, de van élet kávé nélkül! :) 
Sok magas rost tartalmú, teljeskiőrlésű tésztát eszek, sok zöldséget, kevesebb gyümölcsöt. Reggelire zabpelyhet főzök vízzel, pici mézzel édesítem, vagy banánnal, ha van itthon, és mindig teszek bele egy-két szem gyümölcsöt. Most például eper van itthon. 
Mindent el lehet készíteni diétásan, még a rántott húst is. Valamelyik nap csináltam rántott tököt. Liszt helyett teljes kiőrlésű lisztet használtam, prézli helyett pedig zablisztet szezámmaggal, és természetesen kókusz olajban sütöttem meg.
Édesíteni ha lehet banánnal szoktam, vagy datolya is nagyon jó lenne, ha lenne, de van amikor egy kevés mézet használok, ami ugyanolyan "cukor", mint a cukor de mégis természetesebb.
Valamennyi szénhidrátra azért szüksége van a szervezetnek hogy ne essünk össze az utcán. 
Nagyon szívesen írok még erről ha érdekel valakit és szívesen megosztom a receptjeimet is. 
Ide kapcsolódik hogy hogyan is telnek a mindennapjaink mióta itthon vagyunk. Mivel tele vagyok tervekkel, ötletekkel, és hosszú hónapok, évek óta most először érzem azt hogy megint béke vesz körül, és hogy jó fog velem történni!
Az egyik tervem az, hogy csirkéket fogok tartani. Csirke ólam van,ki kell meszelnem, és a hátsó kertet kell leválasztanom, aztán jöhetnek a pipik. 
És hogyan telnek a napok? Természetesen többnyire Marcival, de azért igyekszem magamra is időt szánni! Beszélek angolul valamilyen szinten, de nagyon szeretnék még fejlődni, nagyon zavar hogy nem tudok olyan választékosan beszélni, ahogy szeretnék. Így elhatároztam hogy ezt az időt arra fogom használni, hogy fejlesszem a tudásomat. 
Először is szeretnék szervezni egy angol klubbot, hasonló anyukáknak, nem anyukáknak, akik attól tartanak hogy a meglévő tudás elveszik, ha nem használják a nyelvet. Hetente egyszer összeülnénk, és egy adott témáról beszélgetnénk minden héten. 
Szerintem szuper lenne!
A másik éjszakai elfoglaltságom is az angolhoz kapcsolódik. Beregisztráltam egy oldalra, ahol külföldi levelező partnereket lehet keresni, ezzel segítve egymásnak a tanulásban.
3 levelező partnerem van, egy holland fiú, akit magyarul tanítok, egy kínai tanárnő, aki angolt tanít, és a kedvencem, az amerikai tanárbácsi, akivel nagyon sok közös témánk van. Könyvek, politika, filmek, nagyon szeretek vele levelezni, nagyon sokat segít.
Tényleg jól érzem most magam! Egy jó nagy gödörből másztam ki, eléggé magam alatt voltam az elmúlt pár hétben.
Sokat vagyunk kint, kertészkedünk, játszunk, palántákat nevelek, szörpöt készítek, sokat olvasok, most minden olyan szép! :) 
És mindez képekben: 






















2018. április 7., szombat

Bakancslista 2.



Marci az apukájánál van délután, a házban burkolnak, kint szemerkél az eső, úgyhogy itt az idő, hogy folytassam a beígért második részt a bakancslistámról.
Ezek a nagy álomutak, amik lövésem sincs hogy fognak megvalósulni, de hiszek benne, hogyha nagyon akarom, akkor menni fog! :)


1.

New York. Valamiért annyira vonz, annyira kíváncsi vagyok rá!
De nem túristaként. Szeretnék egyszer az USA-ban élni, belekóstolni a nagy amerikai álomba. Egyszerűen el sem tudom magyarázni hogy miért vonz!? Talán az életérzés!
Egyelőre marad az álmodozás, és a kedvenc youtuberem, Casey Neistat "közvetítése".



2.

Kappadókia, Törökország.
Amikor a kedvenc utazós blogomon megláttam a Kappadókiában készült képeket, azonnal felkerült a bakancslistámra!
Kappadókia a hőlégballonozás fellegvára! Még az elég gyakori balesetek sem tartanának vissza, hogy egy napfelkeltét, vagy napnyugtát megnézzek a holdbéli táj felett, természetesen egy hőlégballonból. 





3.

A harmadik helyen, a ma elég divatosnak számító Abu-Dhabi áll.
Abu-Dhabi onnan jött, hogy egyszer Ördögh Nóra oldalán láttam egy képet (amit biztosan Nánási Pál készített), amin Nóri éppen a Grand Mosque hideg, fehér márvány oszlopai között egy fekete csadorban sétál. Szóval igazából csak ez a gigantikus mecset érdekel, de ha már ott lennék azért megnézném Abu-dhabit is. :)



  Ennyi lenne a bakancslistám, de természetesen nem mondanék semmire sem nemet. Imádok utazni, élményt gyűjteni, új emberekkel, kultúrákkal ismerkedni.
Ugyanolyan szívesen megyek Szerbiába, mint Olaszországba. Sőt! Imádom Szerbiát! 
És itthon is rengeteg hely van, amit szívesen megnéznék! Például Sződliget, vagy a bokodi-tó, vagy a Füvészkert. Szégyen, kertészmérnökként még egyszer sem voltam a Füvészkertben.
Most lesz cseresznyefa virágzás! Menni kellene! ;)

2018. február 14., szerda

Madárles



Amióta itt lakunk a tanyán, az egyik téli elfoglaltságom a madarak megfigyelése. Előveszem a kisállathatározót, és próbálom beazanosítani őket.
Az egyik ablakunk alatt van egy etető, ami egyre népszerűbb a környékbeli kismadarak körében. Ma például óriási volt a forgalom, mert egész este esett a hó.
Csináltam is egy Time-lapse felvételt róluk:

Hihetetlenül gazdag itt a madárvilág! Olyan madarakat láttam már itt, amiket otthon soha. Nem véletlenül van itt a szomszédban a Kiskunsági Nemzeti park.

Ma lehetetlen küldetésre vállalkoztam, és az ablakon keresztül, szakadó hóban megpróbáltam lefényképezni egy párat.


Az én kis kedvencem, a kék cinege.






Íme a zöldike




Hé, te ott! Mit csinálsz azzal a nagy masinával?


Meggyvágó, aki nem az etető, hanem a keskenylevelű ezüstfa termése miatt jár hozzánk.





Vele bajban voltam, és nem is vagyok biztos benne, de talán ő az erdei pinty. Valaki megerősítene benne?




Valamiért szerencsém volt, és sikerült a ritkább fajtákat lefényképeznem. Szokott még hozzánk járni tarka harkály, fekete rigó, fülemüle, gyurgyalag, rengeteg szarkánk és szén cinkénk van, és egyszer a kerti tóra már egy szürke gém is leszállt! 
Hihetetlen! 
Ti meglesitek a madarakat?

2018. február 8., csütörtök

Bakancslista 1.


Gyerekkoromban nagyon sokat utaztam. Apu egy utazási irodánál volt buszsofőr, így elég sok helyre eljutottam. Szerettem vele csavarogni! Viszont amikor a mostani munkahelyemre kerültem, nagyon be voltam attól tojva hogy mennyit kell majd utazni, egyedül repkedni a világban össze-vissza, aztán a vége persze az lett hogy megszerettem, sőt! Mostanra már hiányzik is! 
Szeretek új helyeket és embereket megismerni. 
Marci születése után azt terveztem hogy idén tavasszal kiutazom Hollandiába, a keukenhofi tulipánkertbe, mivel öcsém nagyjából 50 km-re dolgozik tőle. Szóval szállás van, szinte csak a repjegyet kellett volna megvenni, meg persze költőpénz. Az élet közbeszólt, és én maradok a fenekemen. Egyelőre!
Viszont így legalább van időm tervezgetni!
Összeállítottam egy utazási bakancslistát, helyeket, ahova szeretnék eljutni, ha meggyógyultam.
Az első helyen azok szerepelnek, amelyek úgy gondolom hogy könnyen megvalósíthatók számomra, le is írom majd hogy miért, és a végén jönnek azok a helyek, ahova egyelőre nincs lehetőségem elmenni, de nagyon szeretnék egyszer!
Íme:

1.
Tehát az első a keukenhofi tulipánkert, mert Hollandiában még sosem jártam, és hova máshova vágyhatna egy kertész?!
Azt hiszem a park a maga 32 hektárjával kiérdemli a világ legnagyobb virágoskertje címet! Mivel elsősorban hagymások találhatók a területén így csak tavasszal van nyitva, március utolsó hetétől, május közepéig. A leglátványosabb április közepén.
Amszterdamtól délnyugatra, Lisse város mellett található. 
Tehát, mint írtam, nekem öcsém a közelben dolgozik, a szállásom ingyen lenne, és ha a repjegyet időben lefoglalom, akkor pár tízezer forintból megjárom. 
A park honlapja itt található. 


Forrás: http://www.travelbooggie.hu/oogg-press/2017/02/28/a-vilag-legnagyobb-viragoskertje/

2.
A második helyen Olaszország, és azon belül is Róma áll. Fogalmam sincs hogy eddig hogy maradt ki, vagyis igazából tudom, és annyira jellemző rám. Csak hogy értsétek ti is: Az egyik felettesem Olasz, és évente legalább kétszer kiutazom hozzá. Rómától 70 km-re lakik, és ott is dolgozunk olyankor, amikor kint vagyok. Mindig az egyik római reptéren szállok le, és onnan is indulok vissza. 2015 decemberében voltam utoljára, és úgy terveztem hogy ha legközelebb megyek, akkor kint maradok egy hétvégére. Persze nem lett legközelebb, mert terhes lettem. Tehát amiért nem láttam eddig Rómát, annak oka Marci! :D  
De ami késik, nem múlik! Ha visszamegyek dolgozni biztos lesz még rá alkalmam. Illetve már olyan ötletem is volt, hogy jövő nyáron kimegyünk kocsival családostól, meglátogatjuk a főnökömet, és megnézzük Rómát. 


Forrás: http://www.kopari.hu/utazas/roma-2016-11-23-27

3. 
A harmadik Athén, Görögország. A húgom Athénban él (azt hiszem második éve), és mehetnék akármikor. Kicsit nemzetközi a család! :) Él még egy öcsém Skóciában, de oda valamiért nem vágyok egyelőre. És van még egy húgom, csak hogy ne hagyjak ki senkit, de ő "csak" Pesten él! :D 
Szegény tesóm már nagyon unja hogy mindenkivel meg kell másznia az Akropoliszt, pedig velem még biztos fel kell jönnie egyszer! 
Bocsi! :P


Forrás: http://www.otptravel.hu/ajanlatok/athen-velunk-elo-tortenelem-egyeni-varoslatogatas

4. 
A negyedik, Spanyolország, Granada. Igazából már Granadát is majdnem láttam egyszer. Van egy másik főnököm, aki Spanyolországban él, és amikor 2016 januárjában kint voltam nála, terveztük hogy elmegyünk, nagyon szerette volna megmutatni, de nem maradt rá időnk, mert sok volt a munka. Megbeszéltük, hogy ha legközelebb megyek, elmegyünk! De jött Marci, és anyát parkolópályára tette. Azért szeretjük! :) 
Ide nagyon vágyok, nagyon szeretném megnézni az Alhambrát.
Itt egy oldal Granadáról, ahol sok érdekes információt, és gyönyörű képeket találtok.
Amúgy van még egy harmadik főnököm is, ő Francia, de oda egyelőre nem vágyok.


Forrás: https://www.getyourguide.com/alhambra-l2772/?utm_force=0

5.
Az ötödik helyen Bergen, Norvégia áll. Ide nagyon régóta szeretnék elutazni. Egyszer, nagyjából 5-6 éve karácsonykor láttam egy dokumentumfilmet a Norvég fjordokról, és azóta nagy álmom. Valamiért amúgy is nagyon vonz észak, szívesebben elmennék mondjuk Lappföldre, mint a Maldív szigetekre, pedig utálom a hideget. Elég ellentmondásos, nem? Sok utazós blogot követek, és sok jó ötletet, tippet találtam már arra hogy lehetne ezt az álmomat minél kisebb összegből megúszni. 
Képek és utazási tippek a kedvenc utazós blogomról, a 15 tickets-ről: 


Forrás: http://megicaleurope.blog.hu/2017/06/23/fjordok_menten_bergen_norvegia

Ezek lettek volna azok a helyek, ahova úgy gondolom hogy egyszer eljutok, miután meggyógyultam. Mivel elég hosszú lett ez a bejegyzés, a nagy álomutakat egy másik alkalomra hagyom.
Remélem ti is kedvet kaptatok egy kis utazáshoz!
Én nagyon mennék valahova!

2018. január 30., kedd

Hogyan csinálom...



2017 elhozta a legnagyobb, legjobban várt kincset az életemben, megszületett Marcika, és olyan érzéseket váltott ki belőlem, amik azt se tudtam hogy léteznek. Megérte ennyi ideig várni rá, megérte a sok herce-hurca, még akkor is ha valószínűleg ennek a herce-hurcának köszönhetően beteg lettem év végére. Terhességi mellrák, csont- és máj áttéttel. Nem látom értelmét titkolózni! Már csak azért sem, mert amióta beteg vagyok, a nagy titkolózásnak köszönhetően, otthon már ötször eltemettek. Pedig élek, és virulok! Sőt, egyre jobban érzem magam! :) A valóságnál sokkal rosszabb dolgokat találnak ki az emberek, ha csak félinformációkat tudnak.
Átgondolva a dolgot arra jutottam, hogy ha írok róla, talán másoknak tudok vele segíteni.
Talán erőt tudok adni egy sorstársnak, talán ráébresztek embereket arra hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, vagy esetleg arra hogy milyen apró probléma, az a probléma, de már annak is örülök, ha esetleg Ti, akik egészségesek vagytok, egy kicsit máshogy tekintetek az életetekre!
És amúgy is, így is, úgy is bekúszik a mindennapjaimba, nem tudom megkerülni. 
Ettől függetlenül nem élek betegségtudattal, ugyanúgy élem a mindennapjaimat, mint eddig. Vagyis próbálom a lehetőségeimhez képest.
Nem fogok hazudni, és nem játszom a hőst, ezért leírom azt is hogy a diagnózis utáni első időszak kemény volt. Az első két nap szinte sokkos állapotban telt, nem aludtam, nem ettem, és halálfélelmem volt. Aztán még egy-két hétig minden reggel úgy ébredtem, hogy mellbe vágott a tudat, beteg vagyok. 
Az első időszakban a csontáttétek miatt sokat feküdtem is, ami szintén lehúzott. 
Féltem attól, ami rám vár, féltem attól hogy nincs sok időm, hogy nem érem meg a kisfiam első születésnapját sem. Aztán jött a családom, és kirángattak ebből. Rájöttem arra, hogy a siránkozással, a begubózással nem oldok meg semmit, csak rosszabb lesz. Felvettük a harcot, és megyünk előre!
Az is sokat segített, amikor sajnálkozó, siránkozó ismerősök hívogattak, mert feldühített, és felébresztette bennem a harcost! ENGEM NEM KELL SAJNÁLNI! 

Az első lépés a gyógyuláshoz az, hogy elfogadd azt ami Veled történt! Nem keresem az okokat, a miérteket! Ha előre tudtam volna, hogy a terhesség belobbantja a folyamatot, akkor is megszültem volna Marcit! Ezerszer is! És amúgy is, ha nem a terhesség, akkor lehet hogy egy év múlva valami más idézi elő. Akár 5-6 éve is lappanghatott már, és az elmúlt 5-6, sőt 10 évem, nem éppen a stresszmentes életről szólt.  
Inkább hálás vagyok azért, hogy most derült ki! Nem fél év múlva, amikor már semmi esélyem sem lenne a gyógyulásra! Valaki vigyázott rám odafent! :) 
Hiszem hogy mindennek oka van!!! Még akkor is ha most nem értjük! Valamit meg kell tanulnom!
Nem hasonlítgatom magam másokhoz, nem érdekelnek a rémtörténetek, pedig elég sokat hall az ember az onkológián ücsörögve!
De ilyenkor tudatosítom magamban hogy minden eset más, nem tudom hogy milyen típusú daganatról van szó, és amúgy is, minden ember, minden szervezet máshogy reagál. 
Nem szabad másokhoz hasonlítgatni magadat!

A diagnózis után 3 héttel megkaptam az első kemót, a legerősebbet. Szerencsére, jól viselem! A héten kapom a harmadikat. Két hónapja alig bírtam menni, ma már bot nélkül megyek, nincsenek már olyan erős fájdalmaim, mint eddig! Hatott a csonterősítő amit kaptam, és remélem a kemó is! Sokkal jobb a közérzetem, és sokkal energikusabb vagyok. Ha a kemó utáni pár napot nem számítjuk. 
Hiszek abban hogy meggyógyulok! Hogy kemény, és hosszú menet lesz, de meggyógyulok! 
Mindent, mindent megteszek, megteszünk érte! A családom is!
Nem hagytam el maga, amit csak tudok megcsinálok itthon. Főzök, bepakolom a mosógépet (a kiszedés még nem megy, úgyhogy ez is nagy szó), mosogatok, bevásárolok (anyával), Marcit már át tudom pelenkázni néha, és egyre többet tudok vele játszani! Anya ideköltözött hozzánk, és rengeteget segít. Marcit ő látja el, és persze főz, mos, takarít, mindent megcsinál amit kell. Nélküle nem tudom mi lenne! 
Ja! És lediplomáztam a múlt héten! Még bottal tudtam csak menni, de elmentem, és sikerült! 
Mindent betartok, amit mondanak, a diétát, a gyógyszereket, nem emelek, vigyázok magamra. És mindent megpróbálok, amiben hiszek, zöldség- és gyümölcskoncentrátumokat fogyasztok (Flavon), teákat iszom, céklalevet (már a szagától rosszul vagyok, de iszom), búzafűlevet, igyekszem minden nap meditálni, és egy füzetbe pozitív gondolatokat írok. Mikor mit, egészséges vagyok, gyógyulok a kemótól..., ilyeneket. 



Kutakodunk, információt gyűjtünk, mert sajnos a kirendelt orvosok nem tájékoztatnak megfelelően.
Magyar egészségügy én így szeretlek! Mindenki túlhajszolt, fáradt, és alulfizetett.
Ennek megfelelően néha türelmetlenek, és gorombák! A szakértelmet nem kérdőjelezem meg, persze itt is vannak kivételek! Például az a reumatológus aki két hónapig kezelt ülőideggyulladással, miközben azt mondta hogy semmi értelme elküldenie Ct-re, MRI-re, mert bármi derül is ki, úgysem tud adni semmit sem, mert szoptatok. Végül fizetős MRI-re mentem el, mert szerintem nem mindegy mi derül ki! Úgy felhívnám, és elmondanám neki hogy a harmadik kemómra készülök! 
  Az onkológiás nővérek angyalok! Egytől egyig! Legalábbis itt, Kecskeméten. 
Van egy kollégám, aki túlélte már mindezt, amin most átmegyek, és nagyon sok hasznos tanácsot ad! 
Genetikai vizsgálat, port beültetés..., ezt mind magamnak intéztem! És mi van azzal akinek nem ad tanácsot senki sem? Az nem kap célzott kezelést, és szétcseszik az összes vénáját. 
Végül találtam jó orvost is, akiben megbízom!


A hajam az első kezelés után kihullott, ami a nőiességemet, és a hiúságomat egy kicsit megtépázta, de vettem csini sapkát, parókát, kendőt, és szinte ünnepnapot csinálok abból, amikor a kórházba kell mennem! Smink, fülbevaló, csini ruhák...! Alig várom hogy újra felvehessem a magassarkú csizmámat! :)
A port beültetést is megünnepeltem 4 új blúzzal! :D 
Megbékéltem a súlyommal, a terhesség alatt rámrakódott pluszkilókkal, magammal! Mi ez ahhoz képest, hogy csak bottal tud menni valaki? Belegondoltatok már?

Igyekszem a szép dolgokra figyelni, ami egy 9 hónapos kis csodabogyó mellett semmiség! Mellette nem lehet szomorkodni! Minden nap van valami új produkció, valami cukiság, amivel megmelengeti a szívemet! 
Sokat olvasok, Marcizok, és hímezgetek.
És alig várom hogy újra fussak! Na jó! Megelégszem a sétával is! :) Egyelőre!!!!


Szóval így csinálom!



Az én kis gyógyítóm! :)

2018. január 4., csütörtök

2017

Kedves Mindenki!

Sokáig gondolkoztam hogy írjak-e arról, amiről most fogok.
Nem célom a szánalomkeltés, és eddig nem is éreztem magamban a késztetést hogy beszéljek, vagy írjak erről, de most úgy érzem jól esne, úgy érzem ki kell írnom magamból.
2017 megadta nekem életem legnagyobb ajándékát, és végére a legnagyobb átkot is.
Tudjátok hogy tavaly született meg a kisfiam, akire hosszú éveket vártam, és akiért rengeteget küzdöttem. Végül az élet csak úgy megadta nekem, mindenféle erőlködés nélkül, a legtermészetesebb módon, ahogy csak lehet. :)
Boldog babázással teltek a napjaim, míg november végén nem diagnosztizáltak rosszindulatú terhességi mellrákkal, ami sajnos már áttétes. Nem tudom elmondani milyen érzés az, amikor ezt közlik veled, nem tudom elmondani hogy fordul meg veled a világ egyik napról a másikra.
Nem fogok itt hosszú lelkizésbe bonyolódni, bár lehet hogy néha nem ártana gyengének lenni, és kiadni mindent ami bennem van. 
Rengeteg dolog kavarog a fejemben, és nem tudom hogy mi az ami idevaló, mi az ami nem. 
A blog kedvelőinek száma napról napra nő, lassan eléri a 3000 követőt, úgy,hogy én elég inaktív vagyok. Egyszerűen csak tudatni akartam Veletek, hogy mi van velem. Nem tudom mi lesz a blog sorsa, az biztos hogy nem lesz rákos napló! 
Már csak azért sem, mert nem vagyok hajlandó betegségtudattal élni, nem vagyok hajlandó tudomást venni erről a dögről! 
Persze a kezelést elkezdtem, olyan gyorsan hogy magam sem hittem. A diagnozistól számított 3 héten belül megkaptam az első kemót, amit szerencsére elég jól viseltem. 
A szép dolgokra akarok figyelni, azokra amik örömmel töltenek el, és boldoggá tesznek. 
Életem legnagyobb harca lesz, de győznőm kell, mert itt van ez a kis Manó, akit fel kell nevelnem. Nincs más opció!!!
Egy újabb feldatot kaptam az élettől, amit meg kell oldanom. 
És tudom hogy most sok emberben megmozdul a segíteniakarás, de kérlek benneteket, hogy ne kezdjetek el bombázni orvos nevekkel, módszerekkel, mert a legjobb kezekben vagyok, és mindent megpróbálok, amiben Én hiszek. 
Mindenki azt kérdezi, hogy miért?! Hiszem hogy ennek is oka van!
Valamit meg kell tanulnom! 

EGÉSZSÉGBEN gazdag új évet kívánok mindenkinek! 

Évi